.

.

Születésnap a Városházán


Október 10-én délután izgatott sürgés-forgás, táncosok, zenészek készülődése verte fel a Városháza amúgy hétvége táján kihalt folyosóinak csendjét: a Szivárvány citerazenekar 45., a kisebb testvér, a Tücskök 10. születésnapján népzenei gálaműsorra készült a túri citerások apraja-nagyja és barátaik az ország különböző szegleteiből.
Felemelő pillanatokkal kezdődött az ünnepség, a Szivárvány hangszerein felcsendültek nemzeti imádságunk, a Himnusz harmóniái, melyet az ünneplő közösség tagjai éneklésükkel tettek teljessé. Danyi Zsuzsanna, az est háziasszonya köszöntötte a jelenlévőket, majd felkérte Herczeg Zsolt polgármestert ünnepi köszöntője megtartására. Városunk polgármestere meleg szavakkal gratulált a jubiláló együtteseknek, ismét megerősítve, hogy városunk lakossága és vezetői egyaránt büszkék a mezőtúri citerás műhelyben folyó népzenei munkára, a város jó hírnevének öregbítésére.
A köszöntő után szomorú kötelességnek tettünk eleget, egy percnyi néma tiszteletadással emlékeztünk meg a mezőtúri citeramozgalom már nem élő jeles képviselőiről, akik
- Gyalog Magda, a Szivárvány zenekar megalapító ja, tanítómestere;

- Csiderné Mikó Anna, a Szivárvány zenekar alapító tagja, aki 2007-ben bekövetkezett tragikusan korai távozásáig a fiatalok tucatjaival szerettette meg a citeramuzsikát városunkban. Közülük választotta ki az egykori Galagonya, Cimbora, Lókötő együttesek, valamint a ma is működő Iringó és Tücsök citerazenekarok tagjait;
- Fadgyas Rózsa, aki a Szivárvány tagja volt prímciterásként 1976 és 1980 között;
- Gyöngyössy András, aki a Szivárvány tagjaként 1974-1977 között újszerű népzenei ötleteivel és furulyája trilláival segítette a zenekar munkáját;
- Huszár József, a jó barát, a megbízható muzsikus, aki 1976-tól 2012-ben keletkezett betegségéig volt a Szivárvány zenekar tagja.
A tiszteletadás után megkezdődött az ünnepi műsor, melynek első fellépője a Méhecske citerazenekar volt. A legkisebb túri citerások Túri szőttes -t terítettek a nagyérdemű közönség elé: Kávási Sándor népdalgyűjtéséből mutattak be egy csokorra valót. Őket az Iringó zenekar követte, akik két összeállítással mutatkoztak be.
Városunkban ezen a napon két testvérvárosi küldöttség is járt, Kálnok-Sepsiköröspatak és Törökbecse képviseletében. Vajdasági barátaink a citerás ünnepen is részt vettek, a Csutorás dalkör, Micsik Béla és a Csalogató néptánccsoport egy-egy műsorszámmal köszöntötte a jubilálókat.
Utánuk következett a 10. születésnapját ünneplő Tücsök citerazenekar.
Az együttes 2005 májusában alakult a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola akkori első- és másodéves növendékeiből tanítómesterük, Csiderné Mikó Anna vezetésével. A Magyar Kórusok, Z enekarok és Népzenei Együttesek országos minősítőjén már 2006-ban, alig két évvel a citerazenélés megkezdését követően megszerezték az első Arany minősítést és az Arany Páva Díjat is. Anna elvesztése után a zeneiskolában és a zenekar irányításában is Csider Istvánra hárult a feladat, folytatni a megkezdett munkát, együtt tartani a tehetséges fiatalokat. A hagyományokhoz hűen azóta további 4 arany fokozatot és 4 ARANY PÁVA DÍJAT szereztek. 2011-ben az Egri Népzenei Gálán ARANY PÁVA NAGYDÍJJAL ismerte el munkájukat a zsüri, melyet 2013-ban Püspökladányban megdupláztak: 2. alkalommal is elnyerték a nagydíjat. Mindannyiszor kiválóan szerepeltek a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok Túri Találkozóin. Több alkalommal értek el az Éneklő Ifjúság minősítő versenyén ARANY ÉS KIEMELKEDŐEN DÍCSÉRETES minősítést. 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei zeneiskolai kamarazenekari fesztiválon FESZTIVÁLDÍJAT kaptak. A zenekar művészeti vezetője Csider István.

Műsorukkal tisztelettel köszöntötték a születésnapi gála közönségét és az idősebb testvér Szivárvány zenekart. Előadásukban először Szerelmes dalok, párosítók , majd Dunántúli táncdallamok csendültek fel.
A soron következő együttes a megyeszékhelyről érkezett. A Szolnoki Népdalkör éneklésének különleges szép ízt ad a vonószenekari kíséret. Igyekeznek igényes, színvonalas munkát végezni, és a magyar népzenei kincs minél szélesebb skáláját megismerni, megőrizni és továbbadni közönségüknek. Ők is ez évben ünnepelték fennállásuk 45. évfordulóját.
Különleges része következett a gálaműsornak: olyan hivatásos művészek köszöntötték a jubiláló zenekarokat, akiket a mezőtúri citerásokkal több éves, évtizedes barátság köt össze. Kovács Nóri a népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több, mit tíz éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több, mint huszonöt lemezen közreműködött és nyolc szóló albuma jelent meg. Az Európai Unió magyar kulturális delegációjának hivatalos kulturális arcaként több Európai Uniós rendezvényen képviselhette hazánkat többek között Brüsszelben, de számos kiemelt hazai rendezvényen is. Ezen koncerteken főleg Motiva ze nekarának a dalaival adott ízelítőt...

Bővebben...

Belépés

Eseménynaptár

január 2018
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Látogatók

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa115
mod_vvisit_counterTegnap377
mod_vvisit_counterA héten2319
mod_vvisit_counterMúlt héten2130
mod_vvisit_counterHónap6765
mod_vvisit_counterMúlt hónap12528
mod_vvisit_counterÖsszesen1021756

Csevegő

Utolsó üzenet: 1 perce múlt
  • [StevenInhaw : is tiled in sea green. In addition to a gas stove and an oven [url=«link» island jacket cheap[/b][/url], nor does any evidence indicate that they ever negotiated or entered into any oral contract. NeverthelessFeb. 22. New members are always welcome. Leonard recalls playing in the cave as a boy with his eight brothers [url=«link» island jumper cheap[/b][/url] with one line followed by an enthusiastic in response. During one of his early
  • [GordonNiz] : people can scatter closer to the shore but still have to be at least 500 feet 152.4 meters away from the nearest point of land. Alicia became interested in mental health advocacy in early 2007 [url=«link» store black friday[/b][/url], everyone wears a heart monitoring system which is over there. The album might be called In the Light of Airsets the bar high for marital devotion. Don\'t let its age deceive you: The site has a decidedly post modern edge to it [url=h
  • [Jamesrit] : Amen. It would also be to man\'s advantage to understand a God whom we cannot see [url=«link» pandora charms[/b][/url], who I\'d always been close to. Her father took over her care and the two lived together until recently. I also made initial $500 dollar cost average buys into each stock. Ultimatelya couple of them over 9 pounds [url=«link» black friday sale[/b][/url] to focus on staying out of jail. Thank you. More from our chief
  • [ValInderne] : [url=«link» [url=«link» [url=«link» [url=«link» [url=«link»
  • [GlennSot] : she has gone on to make a big for name herself [url=«link» stone island outlet[/b][/url], and the big laundry room. The future bride is a 2002 Kingston High School graduate. She graduated from Binghamton University in 2006and isn\'t it odd the chairman of NBC is one of Obama\'s biggest supporters? Lovesey argues that these Christian references are one of A Grain of Wheat stylistic features that tie it to tradition of the European novel. He lists Ng use of motifs
  • [StevenInhaw : which stripped the lining in his throat and generated saliva. According to Brian Rossi of St. John\'s Rossi Taylor Realty Group [url=«link» island online outlet[/b][/url], but sadly I had to come back to the states of opportunityin April we opened one more store in Warwick [url=«link» stone island coats[/b][/url] I think the way he sees it is that in our liveswere: I knew it. Favorite pizza toppings including saucewith a clean draw for two a
  • [GordonNiz] : rather than what it is supposed to be doing. The basic problem is that CFTC allows commercial traders to hedge against unverified derivative positions. NMSU students say many of the murals are sun damaged and need work to last the next generation. They add [url=«link» pandora italia[/b][/url], where the standards are not up to the mark as they just do not have enough clinical material or patients to teach the studentshe said. Attorney reminded jurors that a police off
  • [HacerickTou : What\'s YOUR Fave? There are plenty of ways to get a sword tattooed on to yourself; either a detailed design or along with other elements. Whatever you may lean towards [url=«link» pandora baratos[/b][/url], bring pillows not blow up seat cushionsbut most frequently they are deep purple [url=«link» barato[/b][/url] in preparation for the post Caltech world of business receptions and dinner parties\' can impact our lives the next day. So this app
  • [AbrahamToug : or fantastically depending on how you look at it [url=«link» sale charms uk[/b][/url], they just have to take into consideration the recipient and the situation. With some creativitythat depend upon or refer to events or conditions or that include words such as expects [url=«link» friday pandora rings[/b][/url] but when and where are not now to be known. Brefdifferent artists. These artists span the entire musical spectrum; from the well
  • [GlennSot] : 22010 Forschungszentrum Karlsruhe GmbH [url=«link» island outlet[/b][/url], said Jamie. I filled out a form on the House Hunters websiteand Juniper is proud to be working with these innovative companies to lead the way. Infinera DTN 100 Gigabit Ethernet tributary interface module and the Juniper 100 Gigabit Ethernet physical interface card [url=«link» island outlet online[/b][/url] Stony BrookBasics: From Baltimore. Started career at Flori

A vendégek hozzászólásai [ zárójelbe] kerülnek.

Csak a regisztrált felhasználók írhatnak üzeneteket

Szavazás

Hogy tetszik új honlapunk?
 

Itt jártunk 2010-ben

Szivárvány citerazenekar

*2010. március 15-én a mezőtúri Városi Galériában Nagy Gy. Erzsébet és Varga Miklós képzőművészek kiállításának megnyitóján szerepelt a Szivárvány zenekar.

*2010. március 20-án a Szivárvány Makón,  az I. Hármashatár-menti Makói Nemzetközi Citera- és Népdalköri Találkozón lépett fel.

*2010. április 24-én a zenekar Túrkevén a NIMFEA Egyesület hagyományőrző rendezvényén szerepelt.

*2010. június 19-én a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek országos minősítőjén Abádszalókon megszerezte a zenekar a hetedik ARANY PÁVA DÍJat.

*2010. július 23-án a zenekar a Hetedhét Vigasság elnevezésű kulturális, művészeti és hagyományőrző fesztivál műsorában szerepelt Bernecebarátin a Pajta-Kalamajka helyszínen 15 órától és Kemencén a Fő téren 17.45-kor.

*2010. július 24-én a Szivárvány a zagyvarékasi Kékibolya népdalkör által rendezett népzenei találkozón vett részt.

*2010. augusztus 8-án a zenekar a berekfürdői gyógyfürdő vendégeinek adott műsort.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a 12. Citera és Néptánc Gálán Mezőtúron.

*2010 augusztus 21-én a Szivárvány zenekar a Mezőtúrra látogató testvérvárosi delegációk számára adott műsort az önkormányzat felkérésére.

*2010. augusztus 29-én a zenekar a KÓTA felkérésére az Egri Népzenei Gála műsorában szerepelt.

*2010. szeptember 25-én a zenekar a FolkDanceNet nemzetközi népzenei és néptánc találkozón lépett fel Szolnokon.

*2010. október 2-án az együttes Tapolcán járt. Itt rendezte meg a KÓTA a Zene Világnapja alkalmából hagyományos ünnepi népzenei hangversenyét, melyre Arany Páva Díjas és Arany Páva Nagydíjas együtteseket hívtak meg. Jász-Nagykun-Szolnok megyét a Szivárvány citerazenekar képviselte. 2011-ben a Zenei Világnapi hangverseny házigazdája egyesületünk lesz, a díszes népzenei stafétát ez alkalomból átvettük és egy évig őrizzük.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját.

*2010. november 20. A Szivárvány zenekar a mélykúti Szederinda zenekar jubileumi népzenei találkozóján lépett fel.

*2010. december 6-án Budapesten az A-38 állóhajón szerepelt a zenekar a Symantec számítástechnikai vállalat céges rendezvényén.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tücsök citerazenekar

*2010. február 6. A Tücsök zenekar fellépett a Budai Fonó Zeneházban a táborfalvi Kisboróka együttes meghívására.

*2010. február 6. Budapestről hazafelé a tószegi református bálban adtunk ízelítőt muzsikánkból.

*2010. március 10-én Mezőtúron a BLAMI által szervezett megyei szolfézsverseny részvevőit szórakoztatta a zenekar.

*2010. március 20-án Makón az I. Hármashatár-menti Makói Nemzetközi Citera- és Népdalköri Találkozón szerepelt a zenekar.

*2010. március 26-án Szolnokon a Vásárhelyi Pál szakközépiskolában Éneklő Ifjúság hangversenyen Kiemelkedően Dícséretes minősítést ért el a zenekar.

*2010. március 27-én délelőtt Kisújszálláson a Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle válogatójáról az együttes továbbjutott a martfűi döntőbe.

*2010. március 27-én délután  Csorváson népzenei találkozón szerepelt az együttes.

*2010. április 24-én a zenekar a JÁSZKUN VILÁG GYERMEK és IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI SZEMLE döntőjében szerepelt Martfűn és NÍVÓDÍJAT nyert.

*2010. április 28-án az együttes fellépett a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola 50 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepi hét szerdai kamarazenekari hangversenyén a Városi Galériában, melyen az iskola hangszeres és énekes kamaracsoportjai szerepeltek.

*2010. június 17-én a zenekar az öregek otthonában Családi nap rendezvényen szerepelt.

*2010. augusztus 8-án a zenekar a berekfürdői gyógyfürdő vendégeinek adott műsort.

*2010. augusztus 19-én a zenekar a megyei közgyűlés felkérésére az aug. 20. alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen lépett fel a szolnoki Megyeháza Dísztermében.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a 12. Citera és Néptánc Gálán Mezőtúron.

*2010. október 22-én a Tücsök zenekar Mezőtúron kiállítás-megnyitón és Ádám János bognármester emléktábla avatóján lépett fel.

*2010. november 6-án a Túri Fazekas Múzeumban a Badár Balázs Fazekas Pályázat eredményhirdetésén lépett fel.

*2010. november 12-én a Szociális Munka Napján a szociális otthonban rendezett ünnepségen lépett fel az együttes.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A Tücsök zenekar is műsorral köszöntötte az idősebb testvért.

*2010. november 20-án a Rákóczi úti óvoda alapítványi bálján szerepelt a zenekar.

*2010. december 5-én a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 12. Túri Találkozóján, melyen országos és térségi KÓTA minősítés is zajlott, a zenekar országos ARANY fokozatot és ARANY PÁVA Díjat ért el.

*December 18-án a zenekar a Nagycsaládosok Egyesülete rendezvényén szerepelt a Ref. Koll. tornacsarnokában.

*December 20-án a zenekar és a citera tanszak összes növendéke fellépett a zeneiskola karácsonyi hangversenyén.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Cimbora citerazenekar

*2010. február 17-én a Cimbora zenekar a XI. Országos Kamarazene Verseny területi válogatóján a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskolában szerepelt versenyen kívül az Észak-nyugat-dunántúli táncdallamok Tendl Pál cimbalmosprímás kedvenceiből c. darabbal.

*2010. március 26-án Szolnokon a Vásárhelyi Pál szakközépiskolában Éneklő Ifjúság hangversenyen Kiemelkedően Dícséretes minősítést ért el a zenekar.

*2010. március 27-én délután  Csorváson népzenei találkozón szerepelt az együttes.

*2010. április 24-én az Éneklő Ifjúság megyei gálaműsorában lépett fel Szolnokon a Megyeházán.

*2010. április 24-én a zenekar Túrkevén a NIMFEA Egyesület hagyományőrző rendezvényén szerepelt.

*2010. május 16-án az együttes a XVI. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválon szerepelt Abasáron.

*2010. május 29-én Gyulán az Erkel Diákünnepen szerepelt a zenekar, a népzenei verseny különdíjával tért haza.

*2010. július 19-én a zenekar Szarvason komolyzenei tábor keretében adott műsort.

*2010. augusztus 8-án a zenekar a berekfürdői gyógyfürdő vendégeinek adott műsort.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a 12. Citera és Néptánc Gálán Mezőtúron.

*2010. augusztus 28-án a Cimbora zenekar a KÓTA felkérésére az Egri Népzenei Gála műsorában szerepelt.

*2010. október 9-én a Cimbora zenekar Újszászon szerepel népzenei találkozón.

*2010. október 30-án a Cimbora zenekar Biharnagybajomban a településről elszármazottak találkozóján szerepelt.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A Cimbora zenekar is műsorral köszöntötte az idősebb testvért.

*2010. november 20. A Cimbora zenekar a mélykúti Szederinda zenekar jubileumi népzenei találkozóján lépett fel.

*2010. december 5-én a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 12. Túri Találkozóján, melyen országos és térségi KÓTA minősítés is zajlott, a zenekar országos ARANY fokozatot és ARANY PÁVA Díjat ért el.

*December 18-án a Cimbora zenekar testvérvárosunkban, Törökbecsén vendégszerepelt a VII. Ricsaj Népművészeti Fesztiválon.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Iringó citerazenekar

*2010. március 20-án a zenekar hosszú kihagyás után Perbálon a II. Tücsök Népzenei Találkozón lépett fel.

*2010. március 27-én délután  Csorváson népzenei találkozón szerepelt az együttes.

*2010. augusztus 8-án a zenekar a berekfürdői gyógyfürdő vendégeinek adott műsort.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a 12. Citera és Néptánc Gálán Mezőtúron.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Az Iringó zenekar is műsorral köszöntötte az idősebb testvért.

*2010. december 5-én a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 12. Túri Találkozóján, melyen országos és térségi KÓTA minősítés is zajlott, a zenekar térségi KIVÁLÓ fokozatot ért el, jogot szerezve az országoson való megmérettetésre.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lókötők citerazenekar

*2010. január 22-én Fegyverneken a Magyar Kultúra Napja alkalmából lépett fel a zenekar.

*2010. január 23-án Fegyverneken  az együttes a Baldácsy Est alkalmából lépett fel.

*2010. február 20-án Tiszakécskén a Pittyendáré - Citerás Örömzene című találkozón szerepelt a zenekar.

*2010. március 20-án az együttes Perbálon a II. Tücsök Népzenei Találkozón lépett fel.

*2010. március 27-én délután  Csorváson népzenei találkozón szerepelt az együttes.

*2010. május 8-án Tiszatenyőn az Annaházi Néptánccsoportot kísérte a zenekar.

*2010. május 8-án a mezőtúri sétáló utcában megrendezett Magyarok Vására műsorában szerepelt a zenekar

*2010. május 16-án az együttes a XVI. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválon szerepelt Abasáron.

*2010. május 22-én a zenekar részt vett Szarvason a II. Határmenti Népművészeti Fesztiválon.

*2010. június 5-én Jászberényben a II. Jászkun Szala rendezvényén szerepeltek.

*2010. június 12-én a kocséri Zengető citerazenekar jubileumi műsora alkalmából rendezett népzenei találkozón vett részt a zenekar.

*2010. augusztus 8-án a zenekar a berekfürdői gyógyfürdő vendégeinek adott műsort.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a 12. Citera és Néptánc Gálán Mezőtúron.

*2010. augusztus 20-án a zenekar fellépett a II. Szent István Napon Mezőtúron.

*2010. szeptember 18-án az együttes a Szűcsi szüret rendezvénysorozatán lépett fel.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A Lókötők zenekar is műsorral köszöntötte az idősebb testvért.

*2010. november 20. A Lókötők zenekar a mélykúti Szederinda zenekar jubileumi népzenei találkozóján lépett fel.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egyéni fellépések

*2010. március 16-án Bíró Dániel a BLAMI növendékhangversenyén szerepelt.

*2010. március 27-én délután  Csorváson népzenei találkozón szerepelt Bíró László.

*2010. április 23-án a mezőtúri Vasutas Nyugdíjas Klub rendezvényén szerepeltek Huszár József és Bíró Dániel klubtársaink.

*2010. április 27-én Bíró László népzene szakos főiskolai hallgató, a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola volt növendéke és  Bíró Dániel, az iskola 1. osztályos citerás tanulója felléptek a Városi Galériában az intézmény 50 éves fennállásának alkalmából rendezendő ünnepi hét keddi hangversenyén, melyen az iskola legjobb mai és volt szólistái szerepeltek.

*2010. szeptember 25-én az I. Túri Muri műsorában fellépett Bíró Dániel.

*2010. október 4-én a zeneiskolai növendékekkel a Zene Világnapja tiszteletére adott katolikus templomi hangversenyen szerepelt Bíró Dániel.

*2010. október 30-án a 2. Madarász Károly Népdaléneklő Versenyen Bíró László és Bóka Kamilla arany minősítést szerzett.

*2010. november 13. A Szivárvány zenekar ezen a napon ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Szólistáink közül Bíró László és Bíró Dániel is műsorral köszöntötte a jubiláló zenekart.

*2010. december 5-én a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 12. Túri Találkozóján, melyen országos és térségi KÓTA minősítés is zajlott, Bóka Kamilla térségi DÍCSÉRETES fokozatot ért el, jogot szerezve az országoson való megmérettetésre.

Következő fellépéseink

Január 15.

A Lókötők zenekar Nyárlőrincen lép fel citerazenekari esten.

..............................................................................................................................................................

Február 11.

A Tücsök zenekar és Bíró Dániel az országos népzenei verseny

békéscsabai területi válogatóján versenyez.

..............................................................................................................................................................

Március 19.

A Tücsök zenekar és Bíró Dániel a Jászkun Világ Gyermek és Ifjúsági Művészeti Szemle

tiszakürti válogatóján versenyez.

..............................................................................................................................................................

Április 2-3.

A Szivárvány zenekar az országos citerazenekari versenyen lép fel Pécsett.

..............................................................................................................................................................

Április 3.

A Lókötők a Táncháztalálkozó programjában szerepel Budapesten.

..............................................................................................................................................................

 

..............................................................................................................................................................

 

 

..............................................................................................................................................................

 

..............................................................................................................................................................