Köszöntjük a
MEZŐTÚRI SZIVÁRVÁNY NÉPZENEI EGYESÜLET
honlapján

TÁMOGATÓINK

Itt a szöveg helyére tudsz tenni valamit

KKDSZ Akadémia és Műhely Budapest

Felsőfokú Közművelődési Szakemberképző Tanfolyam

ZÁRÓDOLGOZAT

A népzene, mint közösségformáló erő

(a mezőtúri citerás mozgalmakról, különös tekintettel a Szivárvány citerazenekar működésére a megalakulástól az önálló egyesületté válásig)

Konzulens: Kiss Benedekné

Készítette: Csider István

BUDAPEST

1998

A közösségről általában

A közösség, mint az emberi társadalom alapvető, szükségszerű egysége, ősidők óta létezik, léteznie kell. Az egyén ösztönösen tartozni vágyik valakihez, valakikhez. Az ember, mint a természet szülötte, nem szakadhat el a természettől, szoros kapcsolatban áll vele. Úgy kell azt formálnia, hogy számára megfelelő legyen, s ezt csak közös erővel képes megvalósítani. A történelem folyamán azonban sok esetben meghatározta a mindenkori politikai hatalom az egyén és a közösség viszonyának alakulását. Az őskor osztálynélküli társadalmaiban nem a személyi függés rendszere határozta meg a közösség létét, hanem a létfenntartáshoz szükséges közös érdek. A termelőerők fejlődése során azonban egyre inkább a vertikális felépítés vált dominánssá, kialakult a személyi függés rendszere, hierarchiája.

Magyarországon a felszabadulás utáni dogmákra alapuló szocializmus hihetetlen, évtizedeken keresztül sem helyrehozható pusztítást végzett a társadalomban és ezen belül a kisebb, (primer) közösségek és egyének életében. A horizontális közösségeket tudatosan kiirtották, a bennük élő embereket megfosztották személyiségüktől, elvették tőlük a hitüket és nem adtak helyettük semmit, illetve adtak egy álszabadságot, ami behatárolt és felülről ellenőrzött volt. Azok a közösségek, amelyek a régi rendszerben életképesek voltak, nem jöhettek többé létre, mert gyökereik a régmúltba nyúltak vissza, azokat pedig az akkori politikai hatalom szerint meg kellett semmisíteni. Az emberek tudatából azonban nem lehet ilyen könnyen tiltásokkal kiirtani, gyökerestől kitépni az évszázadok folyamán berögzült gondolatokat, ösztönöket. Tudatukat formálni ugyan lehet, de ösztöneiket nem.

S lám, a 60-as években újra elkezdődött Magyarországon a primer közösségek kialakulása. Gomba módra kezdtek szaporodni a népi színjátszókörök, néptáncegyüttesek, zenekarok és egyéb öntevékeny csoportok. Igaz, a politika nyomása is csökkent valamelyest, de még mindig nem biztosított számukra valóban kedvező feltételeket, demokráciát. Az életszínvonal hirtelen emelkedésével az emberek létét egyre inkább az anyagi érdek határozta meg, ami a közösségek újabb felbomlásához vezetett és a mai napig is egyre nagyobb méreteket ölt. Ilyen körülmények között egyre kaotikusabbá válik a helyzet. Főként az ifjúságra fejt ki egyre rombolóbb hatást, akiknek még most kezd kialakulni, kibontakozni személyiségük, még most ismerkednek az élettel, viszont lényegesen nyitottabb szemmel nézik a körülöttük zajló eseményeket, mint egykor szüleik, mert ez – szerencsére – megadatott számukra. Még nem tudnak állást foglalni, mert csak a felszíneket ismerik, és koruknál fogva csak a ,,jó-rossz” kategóriában tudnak gondolkodni, köztest nem találnak. A társadalom, az iskola, közvetlenül pedig a család feladata lenne az útmutatás. De hogyan, amikor korunkban még a család léte is fenyegetett?

Oktatási és művelődési intézményrendszerünk gyökeres átalakulására van szükség, ami több éves, évtizedes folyamatos átalakulással valósítható meg. Viszont ennek az átalakulásnak a végét nem várhatjuk meg, hiszen a most tizenéves fiatal akkor már 40-50 éves lesz, rajtuk pedig most kell segíteni, és ez csak a hagyományos demokratikus közösségek létrehozásával oldható meg. Nem ifjúsági politikai szervezetekbe való bele erőszakolásával, hanem olyan meleg, baráti közösségekkel, ahol bátran kinyilváníthatja véleményét, megmutathatja önmagát, megoszthatja problémáit vele egyenrangú társaival, kibontakoztathatja személyiségét.

Egy közösség létrejöttének feltételei

Ezek után felmerül a kérdés, hogy egyáltalán a jelenlegi feltételek mellett kialakítható-e egy ideális közösség? Ha nem is ideális, de az ideálishoz közelálló bizonyára igen. Mindenesetre feltétlenül meg kell próbálkozni vele. Alapvető feltétel, hogy a vezető egy olyan szuggesztív személyiség legyen, aki féken tudja önmagát tartani abban az esetben is, ha némi hatalom kerül a kezébe, demokratikus eszközökkel tud irányítani a kezdet kezdetétől egy csoportot. Vezetőre mindenképpen szükség van, ha nem akarunk közösség helyett csordát alakítani. A vezetőnek elsősorban a csoport érdekeit kell szem előtt tartani. (Szándékos a csoport kifejezés, mert az alakulás pillanatában még nem lehet közösségről beszélni.) Kell, hogy legyen egy közös cél, valami, ami miatt a tagok összejönnek. A közös cél csábító kell hogy legyen, de emellett reális és elérhető is. A cél érde­kében a csoport vezetőjének fanatikusnak kell lennie és nem utolsósorban megfelelő szaktudással, ismeretekkel is kell rendelkeznie. A cél csak úgy érhető el, ha öntudatos, nem befolyásolható, de meggyőzhető ember áll a csoport élén. A kezdetben a destruktív egyéneket sem szabad kiközösíteni, hanem inkább hozzásegíteni őket a csoportba való beilleszkedéshez. Ez a feladat az egész csoportra hárul, a vezető irányításával, közösen.

,,Közösségnek az emberek olyan együttélését nevezem, amelyet a következő négy tényező köt össze: közös érdek, közös cél, közös értékrend és a fenti három tényező meglétének tudata vagy más szóval a >mi< tudat. "

A Hankiss Elemér által megfogalmazott négy tényező nem minden esetben van jelen azonos erővel. A csoport jellegét az határozza meg, hogy melyik a domináns és ez minden esetben más és más.

Adottak-e Mezőtúron a közösség kialakulásához szükséges feltételek?

Egy embercsoport közösséggé válásának folyamatát a mezőtúri Városi Művelődési Központban megalakult amatőr művészeti együttes, a Szivárvány citerazenekar munkáján keresztül próbálom bemutatni. Ahhoz, hogy a bemutatás pontos legyen, szükséges ismerni a történeti előzményeket, a város adottságait, a benne rejlő lehetőségeket mind társadalmi, mind földrajzi szempontból.

Mezőtúr az Alföld közepén elterülő kb. 20.000 lelket számláló kisváros. A települést több mint 600 éve emelte mezővárosi rangra Nagy Lajos király. Agrár jellegét mind a mai napig megőrizte. A felszabadulás után ugyan elkezdődött az iparosodás is, de nem érte el azt a szintet, hogy az ipar váljék dominánssá, így agrár-ipari várossá fejlődött. Mint Magyarország minden városában, a 60-as években itt is rohamosan elkezdődött az urbanizáció, ami tökéletesen eltorzította városunk jellegzetes arculatát. Gomba módra nőttek ki a földből a csúf, szürke emeletes házak, melyek idővel lakótelepekké sokasodtak s a környezetet még embertelenebbé ,,varázsolták”. Mindez a lakáshelyzet javítása szempontjából szükségszerű volt, de igen romboló hatással van az emberi lelkekre, főként a gyerekekére. Mezőtúron tehát elindult a városiasodás folyamata. De az emberek, akik itt élnek – többségükben a több száz évvel ezelőtt itt letelepedett parasztok utódai – gondolkodásmódjukat őseiktől örökölték. Az aránytalanul gyors fejlődés megfertőzte az itt élő embereket. Az urbánus külső mögött egy homlokegyenest más lélek lakozik, ami ellentmondást és elégedetlenséget szül. A legfőbb értékké a pénz vált, az értékek eltorzultak, az önművelés, a kultúra a sor végén áll. Hogy ezen változtassunk, összefogásra van szükség a közművelődésben és az oktatásban dolgozók között. De sajnos még mindig érvényesül az a felfogás, hogy a népművelő az értelmiségi réteg perifériáján áll, s így igen nehéz az oktatást szolgálókkal ideális, igazi kapcsolatot kiépíteni.

Nincs mit tenni, mint az ifjúság kezét megfogni. A középkorosztály tagjait eléggé megrázta a mai reform-érában feltáruló történelmi igazságokra való rádöbbenés, sokan közülük ezek hatására meghasonlottak önmagukkal, nem akarnak közösségi életet élni. Az ifjúság még formálható, alakítható és koránál, intellektusánál fogva jó médium is erre.

Mielőtt azonban arra rátérnék, hogyan is fogta meg néhány fiatal kezét Mezőtúron egy erre hivatott ember, szükségesnek tartom, hogy néhány gondolatban bemutassam azt a hangszert, amely a közösség-alakítás eszköze volt ezelőtt 28 évvel, valamint történeti visszatekintést szeretnék nyújtani annak megértéséhez, hogy e hangszer hogyan jutott el a szalmakazal mellől a koncertpódiumokra.

A citera, a szegények hangszere

A citera századunk kezdete óta általában a szegényebb néprétegek hangszere: falusi és tanyasi parasztoké, pusztai, uradalmi cselédeké. Olcsón, aránylag egyszerűen, házilag előállítható, egyedül a húrokat kellett üzletből vásárolni (bár nagyon gyakran a gyári acélhúrt telefondrót pótolta). Azt a zenei teljesítményt, amire átlagos citerajátékosok képesek s ami az átlagszükségletet kielégítette, nem nehéz elérni. Néhány évtizeddel ezelőtt némely helyen úgyszólván minden dalkedvelő férfi, sőt nem ritkán nők, gyerekek is tudtak rajta játszani. Szegényebb helyeken még lakodalom is volt citerával. A citerás szórakozáson a zenész nem került pénzbe, a résztvevők felváltva játszottak a hangszeren. Előfordult, hogy ketten-hárman is citeráztak együtt: mindannyian a dallamot játszották, de az ügyesebbje még ,,kontrázott is hozzá”, utánozva a cigányzenekarok esztamját.

A magyar citera hangsora mixolid. Dallamhúrjainak száma általában 3-4 az ,,egészkótán” és 2-3 a ,,félkótán” (az egészkóta a hangszer diatonikus hangsorának megfelelően rögzített, a félkóta a nagyszekundok felezőtávolságainál lerakott érintőket jelenti.) A hangszer kísérőhúrjainak száma (vendéghúr, segédhúr, mellékhúr,zörgő stb.) 8-25-ig is terjedhet. Ez utóbbiak hangolása a legegyszerűbb esetben megegyezik a dallamhúrokéval, esetleg azoknak alsó vagy felső oktávja. Gyakoribb és jellegzetesebb az a hangolás, amikor a kísérőhúrokon a dallamhúrok alaphangja mellett annak felső kvartja illetve alsó kvintje is szól. A citerások egy része túl sok jelentőséget nem tulajdonított a vendéghúrok pontos hangolásának. (,,Elég azoknak, ha csak zörögnek”, - jegyzik meg nem ritkán idősebb parasztciterások.) Ekkor még inkább a ritmus erősítésére kellett a kíséret, mintsem a harmóniai igény kielégítésére.

A citera hangszíne éles, ez egyrészt az acélhúrok, másrészt a megszólaltatás módja miatt van: nem ujjal pengetik, hanem keményebb anyagból készült pengetővel, és régebben nem ujjal szorították a húrokat az érintőkre, hanem fából vagy liba-, pulykatollból készült nyomóval. Manapság már országszerte a citerások zöme nem használ nyomót, (a fiatalok már nem is tudnak nyomóval játszani) mert a pusztán ujjakkal történő játék nagyobb lehetőséget ad a fürge díszítések megszólaltatására.

Jellemző a citera hangjára az állandó zúgás, ami a kísérőhúrok számától és használatától függően gyengébb vagy erősebb lehet. Mindez annak a következménye, hogy a kísérőhúrok szabadon, tompítás nélkül rezegnek. Jó citerás ezen kétféle módon segíthet: a pengetővel csak nagyon kivételes esetben érinti a vendéghúrokat, inkább csak a dallam elején vagy hangsúlyos záró hangokon, vagy a pengető kéz függőleges irányú mozgatásával időről időre letompítja a zengést tenyere hátsó élével.

A citerának a magyar nép közötti általános elterjedéséről először a néprajzos és természettudós Herman Ottó értesít a múlt század végén. Ma a moldvai csángókat kivéve az egész magyar nyelvterületen ismerik és használják a hangszert, de nem mindenhol egyenlő arányban, az Alföldön van a legtöbb.

Kik játszottak és milyen alkalmakkor a citerán?

Amint már az előző fejezet címében jeleztem, a citerát a szegények hangszerének nevezve utalást tettem használóikra is. Az Alföldön, így a mezőtúri határban is jellegzetes népcsoport volt a summásság, a szegényparasztok, földnélküli agrárproletár nők és férfiak, akik öt-hét hónapra mindenféle mezőgazdasági munkára elszegődtek az uradalmakba meghatározott bérért. A munkák kora tavasztól késő őszig tartottak, így a munkaadó a téli bér összegét megtakarította. Ez a réteg a múlt század utolsó negyedében alakult ki és lényegében az egész magyar nyelvterületen előfordult. Az uradalom a summásgazdát vagy bandagazdát bízta meg a csapat összeállításával. A bandagazda a summások minden ügyes-bajos dolgát intézte, az egymás közötti súrlódásokat elsimította, a munkát beosztotta, a megkapott munkabért szétosztotta. Az uradalom emberével a kapcsolatot csak ő tarthatta. A szervezőmunkáért általában a meghatározott bér kétszerese járt neki. A summások eleinte szekérrel jutottak el a munkahelyükre, később vonattal utaztak, amelynek költségét a munkaadó megtérítette. Reggel és délután fél-fél, délben egy óra munkaközi szünetet tarthattak. A teljes napot végig kellett dolgozniuk, ami a nyári hónapokban sokszor a napi 16 órát is meghaladta. Az egyedüli pihenőnap a vasárnap volt, amikor rendszerint a tisztálkodást végezték, hiszen hétköznap rendszerint csak ruhástól ledőltek a szalmakazal tövében vagy az istállóban. A lányok és asszonyok mostak a maguk és a férfiak számára, a férfiak kijavították a hét közben megrongálódott kéziszerszámokat. Ha még ezen túl is maradt a vasárnapból valamelyes idő, akkor beszélgettek, meséltek, daloltak, különösen a délutáni és az esti órákban.

A fiatalabbak ilyenkor útra keltek és meglátogatták valamelyik szomszédos summáscsapatot, ahol igyekeztek őket valamivel megkínálni. Gyakran előkerült a harmonika, a citera, melynek zenéjére elkezdődött a tánc. Ez a vasárnap délutáni táncos összejövetel volt a cuháré, a szegényparasztság házibulija. A cuháréban az egy szem citerás is óriási hangulatot tudott teremteni, hát még ha ketten hárman is összeálltak! Ma, a diszkók világában kevesen tudják elképzelni, milyen remek hangulat kerekedett, énekeltek, táncoltak s közben szerelmek is szövődtek.

A téli hónapokban sem pihentek a zenészek, ilyenkor hétvégeken házaknál, tanyákban jöttek össze a fiatalok a padkaporos bálakra. Akkoriban a szobák padlója földes volt. Ezt megszórták törekkel, egy kicsit meglocsolták, elővették a citerákat és kezdődhetett a tánc. Hajnalra a töreket a táncolók cipője beledöngölte a talajba, kiváló kemény réteget kialakítva. (A csűrdöngölő mint táncelnevezés is ebből eredhet.) Mivel nem volt még televízió, rádió, mozi, a városi ,,fényes” vendéglőbe pedig társadalmi és anyagi helyzetüknél fogva nem mehettek, így a szegényparasztság számára más szórakozási lehetőség nem adódott.

A mezőtúri citerások a 30-40-es években

A néprajzi szakirodalom által megtudható ismereteken túl igyekeztem személyes élmények alapján is tájékozódni a hagyományokról. Tóth Miklós Mezőtúrról elszármazott, ma is aktív citerást emlékeiről kérdeztem, s eddig számomra csak hallomásból ismert történésekről számolhatok be dolgozatomban. Miklós bácsi fiatal korát Mezőtúron élte, itt tanult meg a hangszeren egyik rokonától, Eszlári Andrástól, aki citerákat is készített. Az Eszláriak egész familiája tudott citerázni. Miklós bácsi a vele egyívású Sándorral, Andrással és Terézzel valamint Seres Mihállyal és Csete Lászlóval muzsikált együtt a családi, szomszédsági összejöveteleken, csigabálban, cuháréban, elbeszélése szerint néha még András bácsi is beállt a ,,bandába”. A kisvárosban igen ismert volt a citerás csapat. Eszlári Teri játszott finom női módon pergetve prímciteráján, a többiek pedig a mélyebb hangú hangszereiken kísérték dűvőzve és esztamozva. Igaz, hogy nem ismerték ezeket a zenei szakkifejezéseket, de ösztönösen rájöttek arra, hogy ezzel a cigányzenekaroktól ellesett ritmuskísérettel a zenei élmény is nagyobb a hallgatóság számára. E tények ismeretében vitába kell szállnom azzal a megállapítással, miszerint az első citerazenekar Magyarországon Szegeden jött létre az Orvostudományi Egyetemen az 50-es évek elején, hiszen a túri citerások már a 40-es években többen összeállva együtt citeráztak, sőt az elmondottak alapján zenekar voltak. Legemlékezetesebb, nagyobb nyilvánosság előtti fellépésük 1943-ban volt, amikor az Úri Kaszinóban a háborúban megsebesült katonák megsegítésére rendezett jótékonysági esten muzsikáltak nagy sikerrel.

Gyalog Magda citerás népművész, a Szivárvány citerazenekar megalapítója

Gyalog Magda a következő, akinek munkásságáról ezen írás kereteiben meg kell emlékeznem. Ö kislány korában szintén családi hatásra ismerkedett meg a hangszerrel, nagyapjától leste el a kezdeti fogásokat, később Cserép Laci, a szomszéd fiú tanítgatta. A kislány felcseperedve, fiatal nőként egyre sűrűbben szerepelgetett nyilvánosan is, saját énekét kísérve hangszerén, míg 1955 elhozta számára az első nagy sikert: a Néphadsereg Seregszemlén 1. helyezést ért el. 1956. augusztus 20-án a Tiszti Iskolák, Tiszti Klubok országos versenyén szintén első lett, miniszteri dícséret és rádiófelvétel volt a jutalma. Az első sikeres szereplések hozták magukkal a többit, egymást érték a felkérések, a novi-sadi és a magyar rádió sűrűn sugározta felvételeit. Sajnálatos, hogy az ő számára sem adatott meg, (mint legtöbbünknek), hogy abból élhessen, amit a legjobban szeret és tud művelni, megélhetését polgári, gépírói, könyvelői foglalkozása jelentette. A zene szeretet azonban továbbra is megmaradt és a tudás átadásának vágya is. Előbb magántanítványai voltak (többek között jómagam is), majd 1970 szeptemberétől a tanács művelődési osztálya és a művelődési központ felkérése alapján megalakította a citerakört. Az iskolákban közzétett felhívásra a korabeli munkanapló adatai szerint 9 fiatal jelentkezett citerázni. Így indult egy új fejezete a mezőtúri citeramozgalomnak.

1970–72: a citerakör megalakulása, a névválasztás

A jelentkezők zöme az újvárosi általános iskolába járt, ahol dr. K. Nagy Istvánné tanárnő már megismertette velük a hangszert, de mivel ő maga citerázni nem tudott, a gyerekeket arra biztatta, hogy járjanak a szakkörbe, ahol megtanulhatják a fogásokat. A csoport hamarosan 22 főre bővült, majd szinte törvényszerűen a kezdeti nagy érdeklődés többeknél lelohadt és csak az igazán tehetségesek (és megszállottak) maradtak. Ők viszont nagy léptekkel haladtak előre a hangszerjátékban, szinte szívták magukba tanítómesterük minden mozdulatát, melynek nem sok idő múlva meg is lett az eredménye.

Ez az időszak volt az, amikor a politikai tiltások nyomása enyhült, a megengedő-kicsit támogató kultúrpolitika érvényesült. Ezt gyerekfővel akkor nem érzékeltük, csak örültünk annak, hogy művelhetjük azt, amit értelmes elfoglaltságnak találtunk. A Vass Lajos nevével fémjelzett Röpülj Páva mozgalom fénykorát élte. Egyre­másra alakultak országszerte a népdalkörök, citerazenekarok. Olyan példák sora állt előttünk, mint többek között a sándorfalvi citerazenekar, akiknek a fellépése a tv-ben a mi számunkra is követendővé vált.

(Most – hogy e dolgozat anyaggyűjtése során kezembe kerültek a régi munkanaplók és kigyűjtöttem az együttes életének fontosabb állomásait – döbbentem rá, hogy egy rendkívül tartalmas és változatos, sikeres pályafutás az, amit a Szivárvány citerazenekar történetének nevezek. Büszke vagyok rá, hogy a kezdetektől részt vehettem ebben a munkában és 1976-tól kezdve társaim bizalmából a csoport vezetőjeként volt módom formálni az együttes arculatát.)

Gyalog Magda elbeszélése szerint fő célja szólisták képzése volt, először nem is gondolt zenekarra. A csoport legaktívabb tagjai talán önkéntelenül is követve az ősök példáját - együtt is citeráztak, sőt nagyobb örömüket lelték a csoportos muzsikálásban. Így került sor 1971 márciusában a Magyar Rádió Szolnoki Körzeti Stúdiója által szervezett Szivárvány c. műsorra, melyben először muzsikált együtt zenekarként Mikó Anna, Ványai György és Csider István. Az elért siker meghatározó volt további közös életünkben: a műsor címe lett névadója a zenekarnak. A következő év elején kezdődtek a KI MIT TUD? vetélkedő helyi selejtezői, ahol egy új zenekari tag tűnt fel Iván János szólóciterás személyében. Jánost nem sokáig kellett győzködni arról, hogy együtt sokkal élvezetesebb a muzsikálás, így a zenekar 4 főre bővült.

A heti 2 próba mellett valamennyien jártunk hetente kétszer a Kávási Sándor által dirigált Petőfi Dalkörbe énekelni, a népdal-összeállításokat kísértük, a Szövőgyárban működő tánccsoportnak zenéltünk. Hétvégeken legtöbbször valamelyik csoporttal fellépésre utaztunk. Hogy bírtuk energiával? Amikor az ember fiatal, nem számít a törődés, főleg, ha jókedvvel teheti azt, amit szeret. És mi nagyon szerettük, amit csináltunk. A munkának pedig egyre jöttek az eredményei szólóban, zenekarban, kísérő-együttesként egyaránt. A következő fejezet csak a leglényegesebb történések kiemelését tartalmazza a teljesség igénye nélkül.

A mezőtúri citerazenekarok életének fontosabb állomásai

1972.

KI MIT TUD megyei döntő: a zsüri különdíja.

Székely Mihály Zenei Napok, Jászberény.

Röpülj Páva országos bemutató - Erkel Színház.

1973.

Székely Mihály Zenei Napok - Jászberény

Gárdonyi Géza Diáknapok - Eger - Csider István aranyoklevél

Vándor Sándor Kórusfesztivál - Tata - énekkar kísérete

IV. Dunamenti Folklórfesztivál - Baja.

Arany Páva televíziós vetélkedő - MTV - Budapest.

1974.

Verseghy Diáknapok - Szolnok

- Mikó Alma - Ványai György - arany oklevél

- Csider István - arany oklevél

- Szivárvány zenekar - arany oklevél

Népművészet Ifjú Mestere cím - Csider István

1975.

Megyei Diáknapok

- Mikó Alma - arany oklevél

Úttörő Seregszemle

- Tátus János, Bútor Imre, Breznyik Gábor arany oklevél

1976.

KISZ Központi Művészegyüttes dél-kelet-magyarországi turné - Mikó-Csider kettős

V. Országos Szövetkezeti Dalostalálkozó - énekkar kísérete

Citerazenekarok 1. megyei minősítője, Mezőtúr.

(Itt egy pillanatra illik megállnunk a felsorolásban, mert ez egy lényeges pillanata a zenekar életének. Mindeddig a minősítési rendszer népdalkörök, népdaléneklő csoportok számára volt kitalálva, akiket kísérhetett ugyan zenekar, de a csoportot együtt minősítette a zsüri. A zenekarok számára nem volt megméretési lehetőség. Ezt a hiányt próbáltuk kiküszöbölni, amikor Mezőtúron megrendeztük a megyei KÓTA támogatásával az első zenekari minősítő versenyt igen kemény feltételekkel, hiszen a résztvevő zenekaroknak egy kötelező és egy szabadon választott dalcsokrot kellett bemutatni és számot kellett adniuk arról is, hogyan tudnak éneklő csoportot kísérni. A széles érdeklődés mellett lezajlott vetélkedőn sikerült az Aranyciterás minősítést elérnünk.)

1977.

KI MIT TUD országos döntője MTV Budapest

- Csider István II. helyezés.

Szereplés a Túri Vásár c. tv-filmben

Daloló tájak - Nagykunság rádióműsor

1978.

Egyetemi és Főiskolai Kulturális Napok - Szarvas

- Csiderné Mikó Anna - arany oklevél

- Szivárvány zenekar - arany oklevél

Az első külföldi út - Románia 3 fellépés

Mezőtúr Városért - Pro Urbe Díj Csider István

1979.

Részvétel a Felső-Szabolcsi Napok sorozatában - 9 fellépés

Részvétel az Amatőr Művészeti Tábor turnéján a Balaton északi partján - 15 fellépés

Kecskeméti Népzenei Találkozó

Citerazenekarok megyei minősítője

- Szivárvány együttes - arany

- Galagonya együttes - ezüst

1980.

Művészet és Ifjúság - felmenő rendszerű verseny országos gála

10 évesek lettünk! - jubileumi népzenei találkozó.

Országos Úttörő Népzenei fesztivál - Berettyójfalu - Galagonya együttes

1982.

Kodály Zoltán Népzenei Találkozók hangversenyek Mezőtúron - Zalaegerszegen - Kaposvárott - mindkét zkr.

Citerazenekarok megyei minősítője

- Szivárvány - arany oklevél

- Galagonya - arany oklevél

1983.

KI MIT TUD? országos válogatója

Budapesti Tavaszi Fesztivál  - Táncháztalálkozó

Esztónia - Tallinn, Tartu 2 fellépés

Megyei Tanács Művészeti Dija

Művelődési Minisztérium Kiváló Együttes cím

Verseghy Diáknapok - Galagonya együttes arany oklevél, továbbjutás a KI MIT TUD országos válogatójára

Országos Diáknapok Gálaműsora - Eger - Galagonya egy.

1984.

Népdalkörök és Népzenei Együttesek országos minősítője - arany minősítés

1985.

Szövetkezeti Népdalkörök és Népzenei Együttesek III. Országos Találkozója és minősítése

- Szivárvány - arany oklevél

- Galagonya - arany oklevél

Verseghy Diáknapok - Galagonya együttes - arany oklevél

Felszabadulási gálaműsor az Operaházban - Galagonya egy.

Országos Diáknapok Gálaműsora az Operettszínházban - Galagonya együttes

1986.

Budapesti Tavaszi Fesztivál - Táncháztalálkozó

Lengyelország - a Toruni Néprajzi Múzeum meghívására 5 fellépés

Zenei Világnap - Tata

Lengyelország - Strelce-Krajensky 7 fellépés

Magyar Rádió felvétele - Népdalkörök Pódiuma c. műsorban

Országos Úttörő Népzenei Fesztivál - Csillebérc - Galagonya

1987.

Budapesti Tavaszi Fesztivál - Táncháztalálkozó

Ausztria - a Burgenlandi a Magyar Kultúregyesület meghívására

Kelet-Franciaország - 6 fellépés

Szövetkezeti Népdalkörök és Népzenei Együttesek minősítése Nádudvaron - arany minősítés

Népzene a Múzeumban - Vajdahunyadvár

Szövetkezeti Népdalkörök és Népzenei Együttesek országos minősítő hangversenye Kiskőrösön

- Galagonya zenekar - arany minősítés

1988.

KI MIT TUD? - szereplés a televíziós elődöntőben

Belgium - a De Vlier nép zenei együttes meghívása 8 fellépés

Önálló hanglemez kiadása

Szövetkezeti Együttesek IV. Országos Népzenei Fesztiválja - Galagonya együttes - különdíj

Lengyelország - a Toruni Néprajzi Múzeum meghívása a Galagonya együttes részére - 8 fellépés

1989.

Észak-Franciaország 7 fellépés

Csehszlovákia 1 fellépés

Országos minősítő hangverseny

- Galagonya együttes arany minősítés

Miniszteri Dícséret - Galagonya együttes

A Galagonya citerazenekar 10 éves jubileumi hangversenye.

1990.

Olaszország - Quincinetto a Coro Bajolese kórus meghívására

20 éves jubileumunk megünneplése

1991.

Országos minősítő hangverseny - arany fokozat

Franciaország 3 fellépés, tv-felvétel

1993.

Svájci és francia népzenészek fogadása Mezőtúron

Túri Vásár

Közreműködés a Kicsinyek Kórusa Fesztiválon - kóruskíséret

1994.

Szent István Ünnepségek - Ópusztaszer

Kisjugoszláviai testvérvárosi kapcsolat - Törökbecse

1996.

Országos minősítő hangverseny

- Szivárvány zenekar - arany minősítés, Arany Páva Díj

- Iringó zenekar - arany minősítés

Jász-Nagykun- Szolnok Megyéért Díj

Díszhangverseny a Néprajzi Múzeumban

1997.

Szolnok Megyei Napok Németországban - Potsdamban 5 fellépés

Egri Népzenei Gála

Országos minősítő hangverseny

- Iringó együttes - arany minősítés, Arany Páva Dij

Díszhangverseny a Zenei Világnapon - Iringó együttes

1998.

Országos minősítő hangverseny

- Szivárvány zenekar - arany minősítés, Arany Páva Díj.

Hosszú volt az út..

Az események feldolgozása, újraélése közben döbbentem rá, hogy ugyan a dolgozat címében jelzett Szivárvány citerazenekar történetének feldolgozását vállaltam, de nem feledkezhettem meg arról sem, hogy a Szivárványon kívül még hosszú éveken keresztül működött sikeresen a Galagonya együttes, jelen időben pedig az Iringó gyermek citerazenekar eredményeiről beszélhetek felsőfokú jelzőkkel.

Az 1970-ben még gyermek Mikó Anna méltó tanítványa lett Gyalog Magdának nemcsak a hangszertudás elsajátításában, hanem a megszerzett ismeretek, készségek továbbadásában is. 1975-től volt iskolája, az Újvárosi Általános Iskola tanulói közül szervezett citeraszakkört, majd a tehetségesek kiválasztásával a Művelődési Központ keretein belül hamarosan zenekart alakított. A zenekart, minthogy gyermek- ill. ifjúsági csoportról van szó, időről időre elérte az ilyen közösségek végzete: cserélődtek a tagok, elkerültek a városból, férjhez mentek, megnősültek, így abbahagyták az eddig folytatott közös munkát. E buktatók ellenére, mint az előző oldalakon az eredmények is jelzik, 15 éven keresztül töretlen akaraterővel, szívós elszántsággal tanította a gyerekeket, személyes varázsa és tehetsége szinte szuggerálta a fiatalságot a célok elérésére. Emellett a Szivárvány munkájában is részt vett és még anyai-háziasszonyi teendőit is ellátta. 1990-ben végképp ,,kirepült” az utolsó zenekar is, főként a továbbtanulás miatt. 1995-ben, néhány év kihagyás után új gyerekcsoportot alakított, akik a felnőtt mezőnyben is megállják helyüket, a népzenei szakemberek felsőfokban beszélnek előadásmódjukról, az összeállítások szellemességéről, zenei színvonaláról s arról, hogy a színpadról szinte süt a közönség felé az a szívből jövő jókedv, ahogy ezek a gyerekek énekelnek, muzsikálnak. Látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat egymással, igazi összeforrott kis közösség.

Ugyanúgy, mint az immár 28 éve működő Szivárvány zenekar. Eggyé kovácsolt bennünket a közös cél, a közös munka és az általa elért siker és az a számtalan élmény, amit együtt élhettünk át, az együtt-zenélés örömén túl is. A külföldi fellépések, amikor még állt a vasfüggöny... Vagy a nőnapi szereplések, amikor Mezőtúron taxival mentünk az egyik ünnepségről a másikra, mert azon az egy napon hat fellépésünk volt (minden vállalat minket akart, ezért a köszöntések időpontját egyeztették, hogy mindenhová odaérjünk)... Az egymás születés- és névnapjának megünneplése... A Körös-parti topogófőzés... A házépítés kalákában... A régi tagok öröme, amikor visszahívtuk őket a 20 és 25 éves jubileumra még egyszer együtt muzsikálni... Mind-mind felejthetetlen...

S hogy a régiek közül, akik családi körülményeik alakulása miatt már egyszer abbahagyták, most többen újra muzsikálnak, (egyikük, Iván János 20 év kihagyás után ismét közöttünk), az bizonyíték a közösség összetartó erejére. Amint az is, hogy a két alapító tagon kívül Huszár József 23 éve, Bútor Imre 15 éve tagja együttesünknek, de a fiatalabbak is: Bíróné Sáfár Anikó és Csider Irén már 12 éve zenélnek, előbb a Galagonya soraiban, majd közöttünk.

Öntevékeny együttesből egyesület

Mint dolgozatom alcímében jeleztem, a Szivárvány citerazenekar jelenleg egyesületi keretek között működik, végezetül erről szeretnék beszámolni.

1998. február 20-án a két zenekar tagjai, valamint barátaik, támogatóik elhatározták alakuló taggyűlésükön, hogy megalakítják a Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesületet. Az egyesületet a Megyei Bíróság közhasznú szervezetként vette nyilvántartásba céljai és célszerinti tevékenysége alapján, melyek a következők:

- a mezőtúri népzenei hagyományok értékeinek megismertetése, a megértés, a befogadás elősegítése, az ünnepek kultúrájának gondozása,

- a mezőtúri Szivárvány és az általa segített gyermek és ifjúsági citerazenekar(ok), mint ismeretszerző, amatőr alkotó, művelődő közösségek működésének segítése, szellemi, anyagi és tárgy feltételeinek javítása,

- a zenekarok részvétele a népzenei mozgalmakban, népzenei táborokban, fellépéseik támogatása bel- és külföldön,

- a népzenei hagyományokat őrző, ápoló, helyi és más településeken működő közösségek közötti kapcsolattartás, új kapcsolatok létesítése,

- a kulturális kapcsolattartás Mezőtúr erdélyi és vajdasági testvértelepüléseivel,

- népzenei rendezvények (hangversenyek, minősítő versenyek, táborok stb.) szervezése és lebonyolítása,

- a hagyományok ápolása, népzenei tevékenységek népszerűsítése.

Az egyesületté alakulás remélhetőleg bővíti a lehetőségeket és a további munkálkodás anyagi feltételeit, megtartva és erősítve a jó kapcsolatot az immár 28 éve otthont adó helyi közművelődési intézménnyel.

Összegzés

Mi kell egy közösség létrehozásához? Hasonló érdeklődésű emberek, értelmes célok és rátermett vezető, aki személyiségével, személyes példájával is a közös cél irányába tudja befolyásolni a csoport tagjait. Nagyszerű dolog, amikor a távol letelepült régi együttes tagok a találkozás alkalmával örülnek egymásnak, mert az együttalkotás, a KÖZÖSSÉG öröme feléleszti a régi élmények emlékét. A közösség erős kapocs közöttük.

De mi az az erő, ami az egyes embereket közösséggé kovácsolja? Az egyén, mint természeti lény, – ha kellő intellektussal rendelkezik – alkalmas arra, hogy erőteljes, alkotó egyéniséggé váljék. Miért van akkor szüksége a közösségre? Ebben jelentős szerepet játszik a hatás-kölcsönhatás: az egyénre az embertársaitól érkező impulzus ok ambicionáló hatással vannak, megnövelik a tevékenységre való képességét, közösségben jóval többre képes, mint egymagában.

Felhasznált irodalom:

- Sárosi Bálint: Magyar népi hangszerek

- Balassa-Ortutay: Magyar néprajz

- A Szivárvány, Galagonya és Iringó citerazenekar munkanaplói 1970-től 1998-ig